Kétszer voltam már az űrbázison. Steril és pontos, halál pontos. Bemész, bemondod a adataidat és időd sincs lehuppanni, már jönnek is érted. Felkísérnek, mindig megkérdik lehet-e gyalog az elsőre. Lehet. Valakinek nem megy.
Kedvesek és megértőek. Kérdezősködnek, majd szúrnak. Csak épp az ujjam hegyén, ilyen belövővel. Akár egy chipet is beültethetnének, hogy azzal kövessenek majd az életem végéig. Valamit csinálnom kell, hogy ne unják magukat halálra 🙂 ott már tele van ezekkel a figyelmeztető jelekkel, sárga háromszögben: vigyázz sugárveszély!
Aztán egy atombiztos kis mini bőröndben hozzák is az anyagot. Beadják és onnantól kezdve félnek. Tőlem.
Ránézésre nem tűnök veszélyesnek. De ők tudják, ha megyek feléjük mindig kettőt lépnek hátra. Menekülnek előlem. Ha toppantanék közben egyet szerintem be is szarnának. Ezt egyszer kipróbálom, esküszöm.
A legjobb a recepciós volt. Megkérdeztem volna, mikor lesz meg a PET/CT vizsgálat eredménye, közben betartottam szigorúan a két méteres távoltartási végzést, de ő akkorát rúgott magán a gurulós székével, hogy felkenődött a szemközti falra.
Hazafelé csináltam magamnak egy zöldhullámot a rakparton a hídig, majd mivel éhes voltam, beugrottam a sarki Sparba, aki nem volt szimpi, amögé jó szorosan beálltam a sorba.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: